♥Best idézetek♥

A legjobb idézetek, csak itt, csak most, csak nektek ;) Remélem jól fogjátok magatokat itt érezni. Én pedig ennek érdekében próbálok naponta, sőt naponta többször frissíteni. Jó olvasgatást! :)

Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.

A szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás.

Mert ha veled vagyok, elfelejtek mindent és mindenkit. Más nem számít, csak te meg én.:$

Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.

Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még beszélni sem kell. Csak érezni, hogy nem vagy egyedül.

A kulcs, és ez nagyon fontos, hogy találj valakit, akinek az őrültsége passzol a tiédhez

Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot.

Evolúciós késztetés, hogy törődünk azzal, aki fontos nekünk, és evolúciós késztetés az is, hogy leszarunk mindenki mást.

egyszerűen lehetetlenség mindent tudni valakiről, különben unalmas lenne. egy ponton túl bíznod kell a másikban, ez a szerelem.

Fél hét éves vagyok, van egy fiú szerelmes párom is. A bokorral kezdődött. Úgyhogy lenn voltunk az udvaron, és mondtam, Tomi, gyere be a bokorba. Én választottam ki a helyet, a legrejtekesebbet és letérdelt elém a Pocak, mondta, hogy én szeretlek, mondtam, én is. Kérdezte, hogy megcsókolhatom-e a kezedet. Mondtam, hát tőlem. S megcsókolta a kézfejemet. Utána történt az, hogy fölmentünk, megmondtuk az óvó néninek...
- Hogy ti vagytok a legszerelmesebbek?
- Igen.
- Ezt te honnan gondolod?
- Hát, mert a többi, azok mindig összevesznek.
- És ti nem szoktatok veszekedni a Pocakkal?
- Mi nem, soha.
- Én még nem nagyon ismerek olyan hat éves kislányt, aki igazán úgy érzi, hogy ő szerelmes. És ki is tudja mondani.
- Mert, azt nem tudom, azt nem tudom kifejezni.
- Hát mit érzel akkor, amikor azt mondod, hogy hiányzik, honnan tudod, hogy hiányzik?
-A szívemből. Hogy érzem a szívemben, hogy hiányzik a Pocak.
- Kin múlik ez szerinted, vagy min múlik, hogy nagy korotokban is ilyen szerelmesek legyetek?
- Rajtunk, egyformán, mind a kettőnkön.
- És ha mégse beléd lesz szerelmes a Tamás, hogyha már iskolás lesz, nagyobb, felnőtt?
- Biztosan belém.
- Miért?
- Mert megesküdött előtte a bokorban.
- Mire esküdött meg?
- Hogy nem hagy el.
- És te biztos vagy benne? Bízol benne?
- Igen. Bízom.
- És mi lesz akkor Kata, ha te szeretsz bele valaki másba és te felejted el őt?
- Én nem fogom elfelejteni. Mert én nem akarom őt elfelejteni.
- Hát lehet, hogy nem fogod őt elfelejteni, de beleszeretsz egy másik fiúba, akinek még szebb kék szeme van.
- Mindegy az nekem, csak a Tomi legyen az.”


Amikor vele vagyok, amikor ölelem, amikor csókolom, amikor érzem az illatát, amikor fogja a kezem, minden probléma megszűnik körülöttem. Csak arra gondolok, hogy milyen jó vele... a pillanatra, amikor úgy csókol, mint még senki ezen a világon, amikor olyan szorosan magához ölel, mintha sohasem szeretne elengedni, úgy érzem én vagyok a világ legboldogabb embere .Semmivel nem foglalkozok....csak vele, csak a pillanatnak élsz.



Szeress, ha szeretned kell, utálj, ha utálnod kell, de egyet ne feledj, az igaz szerelem mindig benned él!

A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból.

Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot.

Valakit szeretni annyit jelent, mint egy mások számára láthatatlan csodában gyönyörködni.


ki azt mondja: "imád", sose hidd el szavát. ki azt mondja: "szeret", talán igaz lehet. de az, aki rád néz, hallgat, nem beszél és nem szavalgat, annak add egész életed, mert az forrón és hűn

szeret.


Nem számít, hogy hova mész vagy mit csinálsz, az a fontos, kit viszel magaddal.

Úgy érzem én, veled a végén és a legelején.

Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy, az védő, szerető, barát vagy testvér.

El kell neki mondanom; hogy nem, ez már nem az, amit éreztem ez már nem szerelem, de az a baj, hogy nélküle nem vagyok egy egész.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 2
Heti: 26
Havi: 260
Össz.: 390 401

Látogatottság növelés
Oldal: Szerelmes idézetek
♥Best idézetek♥ - © 2008 - 2024 - bestidezet.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »